Bemutatkozás

Dr. Mittákné dr. Horváth Georgina Janka ügyvéd vagyok, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja.

Egyetemi diplomámat 2006-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztem summa cum laude minősítéssel. A jogi szakvizsgát 2010-ben tettem le kitűnő eredménnyel - melyért a Budapesti Ügyvédi Kamara Nagy Judit díjjal tüntetett ki -, azóta dolgozom ügyvédként.

Munkám során kiemelten fontosnak tartom, hogy ügyfeleim prudens és segítőkész kiszolgálást kapjanak: közösen feltárjuk az ügy lényeges elemeit, céljaikat és a számukra fontos szempontokat, tájékoztatást kapjanak az alternatív lehetőségekről, azok jogi kockázatairól, költségvonzatairól és időigényéről, kérdéseikre választ kapjanak, és ezáltal tájékozott döntéseket tudjanak hozni, és a jogszerű lehetőségek közül a kockázataikat minimalizáló, kivihető, költséghatékony megoldások jöhessenek létre.

Tanulmányaim:

2010                Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Jogi Szakvizsga Bizottság

                        Jogi szakvizsga, kitűnő eredménnyel

2000 – 2006  Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

                        Jogi diploma, summa cum laude minősítéssel

2002 – 2004  Université Panthéon - Assas Paris II, Budapest

                        Francia és európai jogi diploma, jó eredménnyel

1996 – 2000   Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium

                        Érettségi vizsga, kitűnő eredménnyel

Munkahelyeim:

2024                           egyéni ügyvéd, saját praxis és az Illés és Szabó Ügyvédi Társulás tagja

2014 –                           egyéni ügyvéd, saját praxis és együttműködés a Dr. Illés Géza Márton Ügyvédi Irodával 

2010 – 2014                  Lászka Ügyvédi Iroda, Budapest, ügyvéd

2006 – 2010                 Lászka Ügyvédi Iroda, Budapest, ügyvédjelölt

2005 (június-október)  Sulinova Kht., Budapest, jogi asszisztens


Nyelvtudás:

angol   - tárgyalási szint

francia - írásban tárgyalási szint, szóban jelenleg társalgási szint

német - kezdő szint


Kitüntetések, versenyeredmények:

2010   Budapesti Ügyvédi Kamara Nagy Judit Díja - kitüntetés a kitűnő szakvizsgáért

2004   Első helyezés az ELTE Polgári Jogi Jogesetmegoldó Bajnokságán 


Amire még büszke vagyok:

Három gyermekem

Ügyfélköröm elégedettségét mutatja, hogy túlnyomó részben visszatérő ügyfelekből áll

Időnként még a bíróságok is hangot adnak elismerésüknek:

Budapest Környéki Törvényszék 8.K.701.933/2022/9. sz. ítélete [53] bekezdés:

"A törvényszék megítélése szerint a felperesi képviselő által végzett minőségében is kiváló jogi munkával a tárgyaláson történő megjelenéssel, nyilatkozattételével, illetve színvonalas beadványok elkészítésével, számával (keresetlevél, védiratra tett észrevételek) terjedelmével, benyújtásuk adminisztrációjával töltött időre a megállapított perköltség messzemenőkig arányban áll."

dr. Mittákné dr. Horváth Georgina Janka ügyvéd honlapja

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarába bejegyzett dr. Mittákné dr. Horváth Georgina Janka ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféli jogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarügyvedikamara.hu honlapon érhetőek el.

A Budapesti Ügyvédi kamara honlapja a https://bpugyvedikamara.hu/  linken érhető el.

A honlap teljes tartalma – ideértve a szövegeket, képeket és egyéb tartalmakat – szerzői jogvédelem alatt áll. Minden jog fenntartva.

A honlapon megjelenő minden információ tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak és azt nem helyettesíti. Az oldal látogatása, olvasása nem hoz létre ügyvédi megbízási jogviszonyt a honlap látogatója és a honlapot fenntartó ügyvéd között. A honlapot fenntartó ügyvéd a honlapot a legjobb tudása szerint állítja össze, ugyanakkor az információk teljességéért, feltöltés utáni naprakészségéért és pontosságáért, az információk felhasználásából eredő bármely kártért felelősséget nem vállal.

Kapcsolatfelvétel:

Iroda: 1024 Budapest, Lövőház u. 2-6. IV. em.

Telefonszám: +36-1-2107910

E-mail: georgina.mittaknehorvath@gmail.com

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!